Dankó Pál - Frankó Pálné
A Szlovák Tanítási Nyelvű Általános Iskola története

A "hőskorszak"

Hazánk újkori történelmének változásai, annak következményei a mindenkori oktatásban is fellelhetők. Igaz ez Szarvas városára is, ahol az 1722-ben gömöri és nógrádi telepesek szlovákok voltak, akik elkülönültek a magyar nyelvű telepesektől. Ez sokáig lehetővé tette, hogy magukkal hozott ősi szokásaikat és nyelvüket megőrizzék. Az emberek szlovák nyelven érintkeztek egymással, az istentiszteleteket is ezen a nyelven tartották. A szülők gyermekeiket is szlováknak nevelték, fel sem merülhetett annak a gondolata, hogy az iskolában a szlovákon kívül más nyelven is taníthatnának. A 19. sz. végére azonban már igen erős volt a nyelvi asszimiláció folyamata a magyar nyelvű környezetben élő szlovákságnál. Az iskolákban a kötelező tanítási nyelv a magyar volt, a politikában is egyre erősödött a nemzetiségi nyelv tervszerű visszaszorítása a központi irányítás következtében.

A szlovák nyelv használata, a szlovák nemzetiségbe való tartozás nem váltott ki Szarvason soha ellentéteket a lakosság körében. Az evangélikus egyházi iskolákban, főleg a tanyasi iskolákban a tanítók megtanították a szlovák ábécét és egy-egy szlovák (tót) imádságot. A szlovák irodalmi nyelv azonban nem volt használatos és ismert a lakosság körében.

A II. világháború utáni szlovák-magyar lakosságcsere alaposan felkavarta az itt élő lakosság érzelmeit. 1948 februárjában azonban a két nemzet egyezséget kötött a kitelepítések és az áttelepítések megszüntetésére olyan feltételekkel, hogy mindkét ország biztosítsa nemzetiségeinek anyanyelvi oktatását a lakosság nemzetiségi részarányának megfelelően. Így a magyarországi iskolarendszerbe jól beépült a különböző nyelvű nemzetiségi oktatás, amely azáltal, hogy a nemzetiséghez való kötődést fejezi ki, színesebbé is teszi azt.

Ilyen előzmények után került sor Szarvason az 1949/50-es tanévben a Szlovák Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon létesítésére, a szlovák nyelvű tanyasi lakosság körében pedig a szlovák nyelv tantárgyként való oktatásának bevezetésére a tanyasi iskolákban. Nagy jelentőségű esemény volt ez a város és vonzáskörzetében élő szlovák lakosság anyanyelvi kultúrájának megőrzése, ápolása, az asszimilációs folyamat lelassítása szempontjából.

Kezdetben az 1-8. osztályos tanítás igen hiányos tárgyi és személyi feltételek, mostoha körülmények között folyt. Oktatási és diákotthoni épületre, a szlovák irodalmi nyelvet ismerő, azon tanítani is képes pedagógusokra, tankönyvekre, tantervre volt szükség. A helyi pedagógusok legfeljebb a szarvasi tájnyelvet beszélték, de az irodalmi nyelvet, a szlovák írást, olvasást még nem, el kellett azt sajátítaniok.

Voltak azonban, - főleg Felvidékről kitelepített magyar tanítók közül többen - akik jól beszélték és ismerték a szlovák irodalmi nyelvet, s saját sorsukon keresztül érezték egykor a nemzetiségi kisebbség helyzetét, és vállalták az új, létrehozott iskolában a tanítást, s a helyes nemzetiségi politika helyi megteremtői, első zászlóvivői voltak.

Az iskola első helye az akkori Postahivatal I. emeletén volt, (ma szakrendelő intézet), ahol 2 tanulócsoportban 49 tanuló 8 osztályban kezdte meg a tanulást.

A létrehozott új iskola első igazgatója 1949/50-ben Bátori Emil volt, a diákotthoné Váradi Sándor. A tantestület tagjai: Kiss Á. Béla, Petrás Mária (később Sznyida Györgyné). Közülük csak Petrás Mária volt szarvasi, a többi pedagógus a Felvidékről került Szarvasra.

Az 1949/50. tanév tanulói
Legfelső álló sorban balról: Krajcsovicz György, Gutyan Mihály, Krajcsovicz Pál, Krajcsovicz Mihály, Petrovics Pál, Gyöngyösi Mihály, Kovács György; Második álló sor balról: Balczó Judit, Brecska Erzsébet, Mogyorósi Judit, Tusjak Zsuzsa, Kovács Mária (Darvas Sándorné) gondnok, Bobvos Mária, Gunda Zsuzsa, Skultéti Erzsébet, Kovács Zsuzsa; Térdeplő sor balról: Korbely Anna, Mrsan Mária, Mogyorósi György, Váradi Péter, Gerhát Mátyás, Szuhaj Erzsébet, Maglódszki Judit; Ülő sor balról: Korim György és Borgulya Gábor

Az 1950/51. tanév 130 tanulóval, 13 nevelővel indult. Az iskola igazgatója Drahos Ágoston lett, a diákotthoné: Bátori Emil. A tantestület is kibővült: Pálfi Júlia, Andrékovics Jánosné, Litauszki János, Sznyida György, Maczik Pál került az iskolához. Hogy a pedagógusok az irodalmi nyelvet is elsajátítsák beindult az Oktatási Minisztérium által szervezett országos szlovák nyelvi szakképzés, melyen a nemzetiségi területen tanító pedagógusok vettek részt az egész ország területéről 1950-ben és 1951-ben Budapesten. Szarvasról több, főleg tanyai tanító vett ezen részt. Így: Adamik Terézia, Andrékovics Jánosné, Dankó Mária, Dankó Pál, Dauda Mihály, Filyó János, Földváry Irén, Grexa György, Laurenczy Jenő, Maczík Pál, Petrás Mária, Reményi István, Roszik János, Szekera Erzsébet, Sznyida György.

Budapest: a szlovák nyelvű szaktanítói képzés résztvevői, köztük szarvasi pedagógusok.

A legfelső álló sorban balról: 2-4. Roszik János, Reményi István, Sznyida György. Jobbról a szélen: Tóth János (Kondoros) 3. Dankó Pál. A második álló sor balról: 3. Rucz Lajos, jobbról a szélén: Darida Lajos. A harmadik álló sor balról: 2-6. Grexa György, Maczik Pál, Laurenczy Jenő, Valach János, Remenyík Mária. Középen: Andrékovics Jánosné, Földváry Irén, tőle jobbra a 2. Dankó Pálné (Dely Anikó). Felső ülő sorban középen: Szekera Erzsébet. Alsó ülő sorban jobbról: 2. Sznyida Györgyné

Az iskola szakmai segítséget a Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Ügyosztályától kapott. A nemzetiségi tanterv összeállításában, tankönyvek szerkesztésében, bírálatában a működő pedagógusok munkájára számított a minisztérium. E munkából jelentősen kivette a részét az 1951 novemberében a Pilisszentkeresztről idehelyezett Dankó Pálné (Dely Anikó), akinek közreműködésével hosszú éveken keresztül, mintegy két és fél évtizeden át számított az Országos Pedagógiai Intézet Nemzetiségi Osztálya. Később további pedagógusokéra is: Liska Erzsébet, Janurik Györgyné stb. A nemzetiségi tanterv a mindenkori magyar tantervhez igazodott.

A tanítás nyelve 1949-től 1960-ig szlovák volt. Az 1. osztályban szlovák olvasást, írást tanultak a gyermekek. A magyar olvasást, írást a 2. osztályban kezdték. Ez nem jelentett nehézséget, zökkenőt a tanulóknál. Az alsó tagozatban a fogalmazást, nyelvtant, olvasást párhuzamosan mindkét nyelven tanulták. A felsősök a szaktárgyakat (földrajz, matematika, biológia, kémia...) szlovák nyelven sajátították el. Magyarul csak a magyar nyelv és irodalom oktatása folyt. Hosszú előkészítés, tantestületi vita, az addigi tapasztalatok leszűrése előzte meg a reformot. A tanulók gyengébb középiskolai eredményei, továbbtanulási lehetőségei és nehézségei miatt a tanárok a változtatást látták indokoltnak. A magyar középiskolákban - ahová a tanulók zöme került -, jobban tudtak így érvényesülni a tanulók. Az asszimilációs folyamat azonban ezáltal rendkívüli módon felgyorsult.

Az iskola 1950-ben kapta meg a volt római katolikus iskola épületét. (Jelenleg a Benka Gyula Ev. Általános Iskola alsó tagozati épülete.) Itt folyt a tanítás és a délutáni szilencium. Az iskola épületéhez tartozott két utcára nyíló üzlethelyiség is, melyeket tornaszobának ill. szertárnak használtak.

A diákotthon 1950-ben kapta meg a volt ipariskola épületét, amely ma a Szlovák Közösségi Ház, és a mellette lévő Fehér József hentesmester volt házát, amelyre 1952-ben emeletet építettek.

A első Pedagógus Nap
Az iskola és a diákotthon dolgozói (1953). Álló sor balról: Nádas Pálné, Sonkoly Pálné, Kugyela Mihályné, Juhász János, Grexa Jánosné, Kiss Á. Béla, Kasuba Andrásné, Lestyan János, Sznyida György igazgató, Dankó Pál, Petykó Mártonné, Litauszki János, Farkas Valéria, Lestyan Jánosné, Sztricskó Györgyné. Ülő sor balról: Maczík Pál kollégium-igazgató, Maczík Pálné, Borgulya Istvánné, Földváry Irén, Andrékovics Jánosné, Sznyida Györgyné, Dankó Pálné, Zuberecz Judit, Laczy József

A diákotthonba főleg sokgyermekes szülők kérték gyermekeik elhelyezését. Pl. a 16 gyermekes Kondacs Mihály 9 gyermeke, Kovács Pál családjából 6, Tusjak György családjából 6, Vavrek Pál családjából 5, a csabacsűdi Juhos családból 5 leánygyermek, (kik közül 3 pedagógus lett) nyert diákotthoni elhelyezést. A diákotthoni térítés mértéke minimális volt, ami nagy segítséget jelentett az 50-es évek nehéz gazdasági helyzetében a sokgyermekes szülőknek. Pl. minden gyermeknek külön törülköző, hálóing, pizsama, téli felső ruházat stb. járt. A tanulók havonta egyszer mehettek haza.

Főhivatású diákotthoni nevelői státusz nem volt. A diákotthoni felügyeletet az iskolai nevelők látták el mellékállásban. Ez a teljes óraszámban való tanítás mellett plusz: reggeli, délutáni, esti felügyeletet - ébredéstől villanyoltásig - és vasárnapi ügyeletet jelentett. Az udvaron lévő melléképületből alakították ki a konyhát és az ebédlőt. Vízvezeték hiányában még 1951-ben lovas, lajtos kocsi hordta a szükséges vizet a konyhára és a diákotthon mosdóiba, ahol a tanulók lavórokból mosakodtak. Az orvosi ellenőrzés fokozott mértékű volt. Az iskola orvosainak igen sokat köszönhetett ekkor az intézmény. Így dr. Krajcsovicz Pál tisztifőorvosnak, dr. Lohr Gyula gyermekorvosnak és dr. Parczen Józsefnének. Az itt dolgozó két gyermekfelügyelő is megfeszített munkát végzett a 250 körüli létszámú gyermekek mosdatása, tisztántartása, egészségének megőrzése, a betegek ellátása és a tanulók higiéniára nevelése, az éjszakai felügyelet biztosítása területén.

A szülőkkel való kapcsolata igen jó volt az intézménynek, nevelőknek, technikai dolgozóknak. Piaci napokon és vasárnap látogatták gyermekeiket a szülők. Ilyenkor hoztak tiszta fehérneműt, egyéb - iskolai felszerelésre szükséges ellátást. Látták, hogy gyermekeik valóban otthonra találtak a diákotthonban.

A tárgyi feltételek javítása állandó gondot, s folyamatos feladatot jelentett az iskola és a diákotthon vezetői számára. A fokozatos javulás azonban évről-évre érezhető volt. Vízvezeték bevezetése, fürdőszobák kialakítása, szennyvízelvezetés, konyhai felszerelések beszerzése stb.

A létszámok alakulásából az látszik, hogy az 1953/54,. évben tetőzött, amikor is a 4. és az 5. osztályokban párhuzamos évfolyamokat kellett indítani. Ez főleg a diákotthonban okozott zsúfoltságot és a szilenciumi foglalkozásokon, ahol a 2-3. osztály tanult együtt egy nevelő felügyeletével. A 7-8. osztályosok közül a jobb tanulók sokat segítettek a nevelőknek, főleg a feladatok ellenőrzésében. A szabadidő jó, tervszerű megszervezésével (sport szakköri foglalkozások) oldódott a zsúfoltság.

Nagyon eredményesek voltak sportköreink, amit a helyi és a járási sportversenyben elért eredményeink is igazoltak. Főleg a labdajátékok voltak népszerűek Janurik György testnevelő vezetésével (labdarúgás, kézilabda, röplabda)

Asztaliteniszezőink és sakkozóink is eredményesen működtek. A szabadidő jobb megszervezése és a szilenciumi foglalkozások eredményessége érdekében óvónői képesítésű pedagógusok beállítására került sor 1956/57-től, Kiszely Erzsébet (Sztancsik Jánosné) és Voska Istvánné személyében, akik az alsó tagozatban (főleg 1.-2. osztályban) végeztek igen eredményes foglalkozásokat.
A szülőkkel való jó kapcsolatokat szolgálták a családlátogatások, főleg a téli szünetekben, amikor a nevelők a környező községek (Örménykút, Csabacsűd, Kardos, Kondoros) tanyavilágába is eljutottak A helyi tsz-ek lovasfogatok biztosításával segítették ezt a munkát.

Az egységes nevelési eljárások, a jó pedagógiai és szakmai munka eredményeként az iskola és a diákotthon egyre jobb hírnévre tett szert a városban és környékén. Ebben nagy szerepe volt a technikai dolgozók jó munkájának is. A diákotthon konyhája különösen jó hírnévnek örvendett.

A 60-as évek elején egy új iskola építésének lehetősége nyílt meg. Ennek oka a demográfiai hullám növekedése is, amely a város többi iskoláját is érintette. A Kossuth utcai épületet az I. sz. Általános Iskola kapta meg. Ennek átadása után a szlovák iskola az Árpád Szállóval szembeni épületbe (ma a városháza áll ott), ill. a Bethlen Gábor és a Jókai utca sarkán lévő tantermekbe költözött.

Dankó Pál
tanár, nyugalmazott osztályvezető

Új utakon járva

1960-tól működik az iskola jelenlegi helyén kezdetben 4 tanteremmel, majd 1970-től 8 osztállyal. 1980. szeptemberében az iskola és diákotthon összevonására, egy igazgatás alá helyezésére került sor. Az iskolába kerülő gyermekek jobb nyelvi felkészítése, illetve a tanyasi gyermekek iskolába kerülésének segítése céljából az 1973/74-es tanévtől 1977 júniusáig évente 6 hetes iskolaelőkészítő foglalkozások megtartására került sor, melyek az 1977/78-as tanévtől egész éves iskolaelőkészítő óvodává nőttek. 1980-tól az iskolaelőkészítő óvoda gyermeklétszáma folyamatosan emelkedett.

Az iskola, óvoda zökkenőmentes munkájának segítésében nagy részt vállalt a diákotthon, melynek rossz tárgyi feltételei veszélyeztették annak működését. Az intézmény mindent megtett a feltételek javítása érdekében, így a leromlott, korszerűtlen, használhatatlan diákotthon helyett 1990. szeptember 1-én korszerű diákotthonba költözhettek a gyermekek. Ugyanekkor került sor az iskola felújítására, fűtésének korszerűsítésére, és az oktató - nevelő munkát segítő szaktantermek kialakítására is.

A tárgyi feltételek minőségi változása jól segítette tartalmi feladataink teljesítését: az értékálló tudás nyújtását, a szilárd alapkészségek kialakítását, a szlovák anyanyelv megőrzését, fejlesztését.

Ezt a folyamatot jól segítette a tény, hogy 1990. október 1-től már két óvodai csoporttal folytathatta működését az óvodánk, mely mindig is az iskola legfontosabb beiskolázási bázisát jelentette. A megnövekedett gyermeklétszám hatására pedig 1993. februárjától beindulhatott 3. óvodai csoportunk is. 1992-től a Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola felkérésére ellátjuk a szlovák szakos főiskolai hallgatók gyakorlati képzését, majd más csoportokét is.

Nagy előrelépést jelentett az iskola, de az egész tantestület számára a szlovák vendégtanár alkalmazása 1991. szeptemberétől. Az ő katalizátor szerepe nyomán a szlovák nyelvoktatás és az azt jól kiegészítő tevékenységek tartalmát újraértékeltük, tovább javítottuk. Az intézményvezetés szervezett és céltudatos módon válogatta meg a tantestület összetételét, a személyi feltételeket alárendeltük a megoldandó feladatoknak, a tartalmi munkának.

Tantestületünk mára jól összeszokott. Egészére jellemző a megújulni akarás, az innováció, az elért eredmények feletti egészséges elégedetlenség, nemes összefogás, mely párosul a megfelelő felkészültséggel, a gyermekekért, a nemzetiségi oktatásért érzett elkötelezettséggel.

Az oktatásban az 1980-as évektől kezdve szembesülnünk kellett olyan tendenciákkal, melyek az oktatás irányának, módszereinek újraértékelését, átgondolását igényelték, illetve azoknak a realitásokhoz való igazítását.

Néhány évi megfeszített munka és sorozatos kudarcok után az 1978. évi (nemzetiségi vonatkozásban is) túlméretezett és következményekben fel nem mért tanterv ellensúlyozására kísérletet tettünk. Így a Művelődési Minisztérium engedélyével a nemzetiségi óraterv módosítását hajthattuk végre, mely a valóságból indul ki.

A változásokat a következők indokolták:
- az asszimiláció megnövekedett volta miatt az intézményünkbe kerülő gyermekek szlovák nyelvtudása minimális,
- egyre több olyan gyermek kérte felvételét, aki ugyan nem szlovák nemzetiségű, de a szlovák nyelv tanulását igényelte,
- a jelentkező gyermekek egy része hátrányos helyzetű volt, illetve mind a magyar, mind a szlovák szókincse hiányos volt az óvodai felkészítés elmaradása miatt, stb.
A fenti problémák áthidalására az óraterv módosítás mellett az iskolába lépő gyermekek felkészültségbeli és egyéb különbözőségeinek kompenzálására a Tolnainé-féle olvasás - és írástanítási módszert alkalmazzuk 1988-tól. A módszer hatékonysága a magyar és szlovák nyelv területén is lemérhető.
A nagyobb hatékonyság érdekében a szlovák nyelvoktatásban lehetőséget kerestünk és találtunk a csoportbontásra. A szülők kérésének megfelelően meghagytuk az orosz nyelv oktatását is néhány osztályban, hiszen személyi feltételeink adottak voltak ehhez. Döntésünket továbbá az motiválta, hogy a szlovák nyelv birtokában könnyebben elsajátítható az orosz nyelv és az ország földrajzi helyzete valószínűsíti azt, hogy a gyerekek e nyelvismeretnek később hasznát láthatják.
Munkánk színesítése, az előrelépés, de az intézmény vonzerejének növelése érdekében is a tanulók által választható tevékenységek körét mindinkább kiszélesítettük. Bevezettük a számítástechnika oktatását. Jól felszerelt szaktanterem áll a tanulók rendelkezésére. A nyelvoktatást nyelvi laboratórium segíti. A körök, szakkörök, felzárkóztató, tehetséggondozó és klubfoglalkozások jól szolgálják a tanulmányi munka eredményességét, a tanulók sokoldalú képességeinek kiteljesedését, a szlovák nyelvoktatás mélyítését (évenkénti "Iskola a természetben", irodalmi versenyek, drámaszakkör, matematika tehetséggondozás, felzárkóztatás, nyelvvizsga felkészítés, rejtvényfejtők klubja, Micimackó szakkör, citera, "Ügyes kezek" szövés, "Ki mit tud?-ok, sport és kondicionáló foglalkozások, énekkar, stb.) Tevékenységünk egyre inkább ismertté válik, nyitottak vagyunk a város, az ország szlovák iskolái és más intézmények felé.

Az iskola új épülete

Vállalkozunk arra, hogy rendsze-resen megmérettetéseken vegyünk részt. Ebben a feszítő helyzetben, amikor iskolánk működésének gazdasági alapja a tanulói normatíva, versenyképesekké csak úgy válhatunk, ha minden vonatkozásban felvesszük a versenyt a város többi iskolájával. Tervező illetve napi munkánkat nemzetiségi voltunk erősítése és a fennmaradásunkért vívott harc határozza meg. Ehhez feltétlenül minőségi nevelő-oktató munkát és eredményeket kell produkálnunk. Büszkén számolhatunk be mind a tantárgyi eredményekről, mind pedig a nemzetiségi rendezvényeken elért sikereinkről.

Szűkös anyagi forrásaink bővítésére, környezetünk korszerűsítésére, prog-ramjaink költségkímélő megvalósítása céljából rendszeresen élünk a pályázatok nyújtotta lehetőséggel. Így sikerült befejezni a tetőtérbeépítést, megoldani a tornaterem felújítását, anyagilag támogatni az úszás - és síoktatást, a nyelvi programokat, stb. Elmondhatjuk, hogy intézményünk megfelelő tárgyi feltételekkel rendelkezik.
Az oktató-nevelő munkán túl intézményünk sok éve felvállalja a városon átutazó delegációk, magánszemélyek, szervezetek tájékoztatását a város nemzetiségi életéről, a tolmácsolást. Segítői, erjesztői vagyunk a város nemzetiségi életének, Poprád testvérvárossal való kapcsolattartásnak.
Intézményünk pedagógusai nap mint nap találkoznak az általános iskolai oktatás neuralgikus pontjaival, ugyanakkor a nemzetiségi oktatás nehézségeivel is. Ehhez társulnak a nemzetiségi létünkből adódó sokrétű tennivalók is.

Ezeknek az összetett feladatoknak a felvállalása nagy munkabírást, önfeláldozást igényel. Elmondhatjuk, hogy intézményünk nevelőtestülete a nemzetiségi oktatást lelkiismeretesen végző, ahhoz pozitív érzelmekkel viszonyuló kollégákból áll. Enélkül a pozitív töltés nélkül nem maradnának meg e területen, kényelmesebb állás után néznének.

Frankó Pálné
igazgatóhelyettes