Szűcs Gyula
A Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet története
(1959-1990)

Az intézet létrejötte

A több mint egy évszázados - egy-, két-, három-, négy-, majd ismét hároméves átmeneti formákban stagnáló - középfokú képzés 1959-ig tartott hazánkban. Közoktatásunk egyik igen tekintélyes vívmánya volt az óvónőképzés felsőfokúvá tétele.

A középfokú képzési keret mindenképpen szűknek bizonyult a magas színvonalú, általános és elmélyült szakképzés egyidejű biztosítására. Így már 1958-ban megindultak az új típusú intézmény szervezési és tantervi előkészítő munkálatai. 1959. szeptember elsején megnyílt hazánk három felsőfokú óvónőképző intézete, Kecskeméten, Szarvason és Sopronban. Ezzel a magyar óvónőképzés történetében valóban minőségi változást jelentő, korszerűbb óvónőképzés valósult meg.
Szarvason a középfokú tanító-képzés sok évtizedes hagyományaival rendelkező község vezetői vállalták az új típusú iskola letelepítésének számtalan tehertételét, gondját-baját. A befogadás és letelepítés első "áldozata" a Vajda Péter főgimnázium főépülete lett, az akkori gimnáziumi tanárok érthető tiltakozása ellenére. Az új képző oktatási helyiségeit, hivatali apparátusát, gyakorló óvodáját (az intézeti könyvtárat is beleértve) a klasszikusan szép, patinás épületben helyezték el. A kétévenként megújuló óvónőjelölt-hallgatóknak pedig a főépülettel azonos telken épült, országos hírű Tessedik-épület (a mai Tessedik Múzeum) nyújtott otthont.

Az új típusú óvónőképző intézet, Békés megye első felsőoktatási intézményeként, napról napra rákényszerült életképességének bizonyítására. Erre nemcsak a művelődéspolitikai irányelvekben lefektetett reformigény helyességének igazolása érdekében volt szükség, de a helyi vezetőszervek előlegezett bizalmát és áldozatkészségét is illett eredményes munkával bizonyítani és viszonozni. Ugyanakkor Szarvas város közvéleménye (beleértve a gimnázium tanárait is) éber figyelemmel kísérte az átalakulást, annál is inkább, mivel az intézetet a százesztendős szarvasi tanítóképzés jogutódjának tekintette.

A személyi feltételek biztosítása

A felsőfokú képzési idő két év volt, természetesen középiskolai érettségire építve. A minőségi munka egyik fontos követelménye - a tárgyi feltételek biztosítása mellett - a nevelői testületek (szaktanárok, óvónők) gondos kiválasztása volt. Szerencsés körülménynek tekinthetjük, hogy az új oktatási intézmény első igazgatója, dr. Tóth Lajos előzőleg a Békés Megyei Művelődési Osztály vezetőjeként jól ismerte megyéje számításba vehető tanárait, és így gondoskodni tudott az oktatói kar igényes kialakításáról.

Az indulás évében az oktatók létszáma 13, az óvónői testületé 9 fő volt. Az első évtized végére (1970) ez a szám 28-ra, illetve 19-re emelkedett.

az Óvónőképző Intézet tanári kara és óvónői 1963-ban
Ülnek (balról jobbra): Zsabka Jánosné, Iványi Gergelyné óvónők, Kunos Andrásné, Szűcs Gyula,
dr. Tóth Lajos, Maczik Pál gazd. ig., Ágoston Zoltánné, Weldin Etelka, Dankó Jánosné óvónők.
Első álló sor: Bagi Rózsa, dr. Elek Lászlóné, Valent Júlia, dr. Hanzó Lajos, Sebő Jánosné, Patkós Béláné, Banicz Viktorné óvónők; dr. Kovács György, Glózik János. Hátsó sor: Dutkon László,
Kató József, Szakács György, Zsáky István, Iványi Gergely, Lipták Mihály, Christián László,
Baka János, Bessenyei Antal, Megyeri György.

A felvett hallgatók létszámának alakulása

Az 1959-ben 77 hallgatóval induló intézmény a második képzési évben azonos létszámú levelező képzést is indított. A levelező tagozat hallgatóinak viszonylagos magas voltát az is indokolta, hogy a középfokú oklevéllel munkálkodó óvónők meg akarták szerezni a felsőfokú végzettséget. Ugyanakkor az óvodáztatási igény növekedtével tömegestől alkalmaztak érettségizett, képesítés nélküli fiatalokat óvodákban, a levelező tagozaton történő oklevélszerzés igényével.

Az 1963-ban végzett évfolyam

Az Intézet - regionális helyzeténél fogva - eleget tett a nemzetiségi óvónőképzésből ráháruló feladatainak. Kezdetben szerb, horvát, szlovák és román nemzetiségű hallgatók készülhettek választott hivatásukra. Nagyobb számban a szlovák és román anyanyelvű jelöltek szereztek képesítést az adott szakos főállású tanár irányításával.

A felsőfokú intézmény társadalmi szükségletként ellátta az óvodákban dolgozó, középfokú oklevéllel rendelkező óvónők továbbképzését is. Az előadók az intézet tanárai voltak, akik munkaköri feladatként végezték ezt a tevékenységet. A hallgatók szakmai gyakorlatának irányításában részt vállaló óvónők minősítését is szolgálta a gyakorló óvodai óvónői vizsga, amelynek megszervezése a felsőfokú képző intézmények feladata volt.

A sokrétű oktatói munka egyik legfontosabb eleme a tudományos, alkotó tevékenység. Az oktatók írásban, tudományos üléseken szóban számoltak be kutatási eredményeikről. Már 1960-tól kezdődően az Intézeti Napok keretében mód nyílt az óvónőképzés értékeit gyarapító műhelymunkák elemzésére, évkönyvek, tudományos közlemények kiadására. 1963-ban megjelent a három óvónőképző intézet tudományos tevékenységét átfogó kötet első példánya Magyarországi óvónőképző intézetek neveléstudományi közleményei címen.

Az intézmény oktatóinak publikációi nagy számban olvashatók a különböző szakmai folyóiratokban (Felsőoktatási Szemle, Óvodai Nevelés stb.). "A szarvasi intézetnek elévülhetetlen érdemei vannak a tudományos munka megindításában és a publikációs lehetőség megteremtésében" - állapította meg Bársony Jenőné /Budapest, Tanítóképző Intézet/ előadói beszédében. (1971. július 13. MÓINK IX. kötet 301.o.)

Említést érdemel még az óvodapedagógusok munkáját módszerbeli tanácsokkal folyamatosan ellátó kiadványsorozat 1970-től , amely igény szerint más intézmények publikációit is közvetíti az ország gyakorló óvónőinek.

Az általános és speciális képzés

Az első 10 éves képzési tapasztalatok összegzésekor megállapítható (A Szarvasi Óvónőképző Intézet Jubileumi Évkönyve, 1970), hogy a világviszonylatban is magas szintű óvónőképzési rendszer bebizonyította létjogosultságát. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy a felsőoktatási szint még eredményesebb biztosításához a hároméves képzési idő egyre sürgetőbb lett.

Annál is inkább, mivel a kor változásaiból adódó szükségletek sokoldalúbb felkészültségű óvodapedagógusokat igényeltek. Ezeket az igényeket - mivel a képzési időt nem lehetett növelni - egyrészt a technikai eszközök /nyelvi laboratórium, zártláncú televízió, pszichológiai laboratórium, stb./ fejlesztésével, másrészt a specializáció szélesítésével kellett kiegészíteni. Így jöttek létre a következő speciál, illetve szakkollégiumok:

- Gyermek- és ifjúságvédelmi szakkollégium.
Elsősorban a harmonikus személyiségfejlődés veszélyeztetettségének felismerésére, az okság feltárására és lehetőség szerinti - ha kell hatósági segítséggel történő - megszüntetésére, valamint a kialakult rendellenesség felszámolására vagy csökkenésére készíti fel az óvodapedagógusokat.

- Korrekció nevelés szakkollégium
A különböző okú, tünetű, és súlyosságú "másság", a fejlődési zavaraira utaló rendellenességek felismerésére és a nem gyógypedagógus szakember kompetenciájába tartozó korrigáló-kompenzáló tevékenységgel ismerteti meg a hallgatókat.

- Logopédiai speciálkollégium.
A beszédhibák korai felismerésére, valamint arra tanít meg, hogy az óvodapedagógus hogyan segítheti a logopédus munkáját, amely eredményeként kialakul a helyes, tiszta beszéd, és megelőzhető az iskolában jelentkező olvasás- és írásgyengeség.

- Az egészségnevelési speciálkollégium
Az óvodapedagógusok egészségmegőrző munkájára készít fel. A hallgatók megtanulják, hogy az óvodapedagógusoknak mit lehet és mit kell tenni a mozgásszegénység, a helytelen táplálkozás, az egészségtelen életritmus ellen, sőt azt is, hogy mit tehetnek a későbbi életszakaszokban esetleg fellépő ártalmak prevenciója érdekében.

- A bábszakkörvezető-képző szakkolllégium
Az ebben résztvevő hallgatók először a bábozás technikájával, a pedagógiai, pszichodiagnosztika és pszichoterápia felhasználásával ismerkednek meg. 1975 óta "C" kategóriás szakkörvezetői működési engedélyt is kapnak. Ennek birtokában ők tarthatnak tanfolyamokat, amelyeken mások is elsajátíthatják a bábozást, mint szórakoztató-tanító kultúraközvetítő és közösségformáló tevékenységet.

- A közlekedési szakreferensek képzése
A motorizáció fejlődése és a gyermeket ért közlekedési balesetek növekedése váltotta ki azt a felismerést, hogy a biztonságos közlekedésre nevelést óvodás korban kell elkezdeni. 1975-ben az ország felsőoktatási intézményei közül elsőként Szarvason jött létre egy közlekedési mintapark. Szarvason született meg a közlekedési szakreferensek tanfolyami képzése, és munkálódott a tananyag, a tankönyv, valamint a vizsga elméleti és gyakorlati követelményszintje. Ez a kezdeményezés modell-értékű volt, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és a MM. Pedagógusképző osztálya az ország valamennyi pedagógusképző intézményébe - életkorspecifikus tartalommal - bevezetett. Szarvas az óvodai közlekedésre nevelés bázisintézményévé vált.

- A néptánc szakkollégium
Ez a szakkollégium a pedagógusoktól elvárható közművelődési és hagyományőrző szerep betöltésére készít fel, de igen jelentős lehet a nemzeti identitás erősítésében is. A rövid képzési idő /2 év/ miatt a hallgatók kikerülve, a megyéik intézményeibe folytathatják a tanulmányaikat és az után tesznek olyan vizsgát, amely néptáncoktatói oklevelet ad.

- A tanítói szakkollégium
Elmondható, hogy ez a kísérlet - amely időben az első volt az országban - az integrált pedagógusképzés csírája volt. 1982-ben a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és a Szarvasi Óvónőképző Intézet együttműködésével készült el a terv és 1983-ban indult meg a munka. Szarvason egy állami csoport /24 hallgató/ a heti kötelező óraszámon felül 4-4 órában foglalkozott a kisiskolások nevelése-oktatása elméleti kérdéseivel. A gyakorló óvoda új épületében került elhelyezésre egy első és egy második osztály. Ott hospitáltak, szabadidős, napközis, kisdobos /stb./ tevékenységet végeztek a hallgatók ugyanolyan rendszerben, mint ahogy az óvodai gyakorlati képzés folyt. Így a tanulmányi idejük végére némi ismeretre és tapasztalatra tettek szert. Óvónői oklevelük birtokában még három félévet tanultak /főként levelezősként/ Jászberényben, majd az államvizsgájuk után tanítói oklevelet is kaptak. A jászberényiek az alapképzésük során a szarvasiakhoz hasonlóan óvodapedagógiai ismereteket szereztek s a tanítói oklevelük birtokában Szarvason szereztek óvónői oklevelet.

Mindezek alapján elmondható, hogy az intézetben nagy gondot fordítottak az alapképzés mellett a specializációra is.

A hallgatók nevelésének szervezeti feltételei

A kollégiumokban való együttélés pozitív hatása igazolódott. Ez még fokozódott az első években, amikor a heti hatnapos tanítás és a havi egy-két alkalommal engedélyezett hazautazás időszakát élték. A hatszintes új kollégium - 1966-tól - közel kétszáz hallgatónak biztosított kényelmes elhelyezést a négyágyas háló-szobákban és 8 személyes tanuló helyiségekben. A Körös-parton épült és bizonyos átalakítással az Intézet kezelésébe került ún. kiskollégium további lehetőséget adott a diákotthoni elhelyezés bővítésére.

A kollégiumi önkormányzat a Diákbizottság révén valósult meg. Több éven át megbízott tanácsadó oktató segítette a bizottság munkáját.

Oktatói (tanári) szakcsoportok

A felsőoktatási intézmények szervezeti felépítésének megfelelően az azonos vagy egymással összefüggő tantárgyakat oktató intézeti tanárok szakcsoportok keretében dolgoztak 1990-ig, a "Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola" cím elnyeréséig.
A szakcsoport az intézetben folyó oktató-nevelő munka alapvető szervezeti egysége volt. Élén a miniszter által kinevezett vezető tanár állt, aki önálló, éves munkaterv alapján irányította, ellenőrizte a szakcsoport működését.

Az induló évek szakcsoportjai:

1. Pedagógiai szakcsoport
Vezető: Dr. Tóth Lajos intézeti igazgató
Tagok: Dr. Bagi Rozália, Glózik János, Bilibok Péterné Dr. intézeti tanárok

2. Gyakorlati kiképzési szakcsoport (Módszertani kabinet)
Vezető: Dr. Kovács György intézeti tanár
Tagjai: a gyakorlati kiképzésben részt vevő tanárok, a módszertanokat oktatók és a gyakorló óvoda óvónői testülete.

3. Lélektani szakcsoport
Vezető: Dr. Bencsik Endre intézeti tanár
Tagok: Kató József, Megyeri György, Dr. Szakács György intézeti tanárok
(Néhány év múlva az 1. és 2. és 3. szakcsoport neveléstudományi szakcsoport néven egyesült.)

4. Nyelvi-irodalmi szakcsoport
Vezető: Iványi Gergely intézeti tanár
Tagok: Elek László, Vajda Aurél, Dr. Valent Júlia intézeti tanárok és Szűcs Gyula igazgatóhelyettes intézeti tanár

5. Ének-zenei szakcsoport
Vezető: Dutkon László intézeti tanár
Tagok: Baka János, Elek Lászlóné, Lipták Mihály, Oláh Emőd, Scheibert Ferenc intézeti tanárok

6. Ábrázoló-testnevelési szakcsoport
Vezető: Christián László intézeti tanár
Tagok: Bessenyei Antal, Zsáky István (rajz-kézimunka) és Kunos Andrásné (testnevelés) intézeti tanárok

Szakmai közéletiség, intézeti kiadványok

Az Intézeti Napokon - a társintézeteken kívül (tanító- és óvónőképzők) - gyakran több főiskola és egyetem képviselői mellett - több száz tiszántúli óvónő is vendége volt az intézetnek. Így a két-három napos rendez-vény során a központi előadások és korreferátumok vitáiba egyre többen kapcsolódtak be.

1960-tól megrendezték az Intézeti Napokat

I. Intézeti Napok 1960. december 20-21.
(Tessedik Sámuel halálának 140. évfordulója alkalmából)
II. Intézeti Napok 1962. május 24-25.
(Brunszvik Teréz halálának 100. évfordulója alkalmából)
III. Intézeti Napok 1963. szeptember 26-27.
(A szarvasi nevelőképzés 100. évfordulója alkalmából)

1961-től rendszeresen jelentek meg intézeti kiadványok

1. A Szarvasi Felsőfokú Óvónőképzési Intézet Évkönyve 1961. (231 lap)
2. A Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet Évkönyve 1962. (243 lap)
3. Magyarországi Óvónőképző Intézetek Tudományos Közleményei 1963.
4. Felvételi Tájékoztató 1964. (16 lap)
5. Magyarországi Óvónőképző Intézetek Tudományos Közleményei 1964.
6. A Szarvasi Óvónőképző Intézet Értesítője (1959-1965) (Öszeállította: dr. Tóth Lajos igazgató, 53 lap)
7. A Szarvasi Óvónőképző Intézet Jubileumi Évkönyve (1959-1970. 144 lap. Összeállította: Szűcs Gyula ig.helyettes)
8. A Szarvasi Óvónőképző Intézet Évkönyve 1971-1984 (200 lap)
9. A Szarvasi Óvónőképző Intézet - Brunszvik Teréz Óvóképző Évkönyve 1985-1997 (172 lap)

A "Közlemények" megjelentetésére évenként került sor. A címváltozásokból megállapítható, hogy a későbbiekben a testvérintézetek is gazdagították tanulmányaikkal ezeket a szakmai beszámolókat.

Az "Intézeti Napok" - mint tudományos ülésszak - továbbfejlesztése kapcsán rendezték meg először Szarvason az I. Óvodapedagógiai Tudományos Ülésszak. Ezen már más intézmények szakemberei is szerepeltek. Külön öröm volt, hogy megtisztelték a rendezvényt az akkor éppen Budapesten ülésező Nemzetközi Óvodapedagógiai Szeminárium résztvevői. Így elvitték Szarvas jó hírét valamennyi európai szocialista országba, de még Kubába és Mongóliába is.

Az óvodapedagógiai tudományos ülésszak is hagyományossá vált. A másodikat Kecskeméten, majd Hajdúböszörményben, utána Sopronban tartották. Az ötödiket a felsőfokúvá vált képzés 25. esztendejében ismét Szarvas rendezhette.

Másik - speciálisan az egészségneveléshez tartozó - rendezvény volt az "Óvodai Egészségnevelési Napok", ebből az Intézetben két ülésszakot tartottak.

Már jelen visszaemlékezésünk előző lapjain is említést tettünk a gyakorlóintézmény (gyakorlóóvoda) profiljába illő és tartozó kiadványokról, "Az óvónők Modern Kiskönyvtára" c. alatt publikált sorozatról.

A sorozatban a következő kötetek jelentek meg:

1. Az óvodáskor kezdetén (1970. 1. szám)
2. Gimnasztika az óvodában (Kunos Andrásné, (1971. 2-3. szám)
3. Gyermekversek elemzése (Elek László, 1972. 4. szám)
4. Gyermekirodalom az óvodában (1973. 5. szám)
5. Ki játszik ilyet? (Dutkon László, 1975. 6. szám)
6. Természetsarok, udvar, kert az óvodában (Bilibok Péterné dr., 1976. 7. sz.)
7. Gimnasztikai gyakorlatok az óvodában (1981. 8. szám)
8. Az óvodai nevelés - oktatás tervezése (Krajcsovszki József, 1983. 9. sz.)
9. Magatartásformálás nagycsoportos óvodások közösségében (Deli Imréné, 1984. 10. szám)
10. Nagycsoportos óvodások fogalomalakulásának vizsgálata (Kovácsné Bakosi Éva, 1985. 11. szám)
11. Dolgozatok az óvodai ábrázolás köréből (1986. 12. szám)
12. Táncos játékok az óvodában (Nagy Béláné, 1989. 13. szám)

Külföldi kapcsolatok (1959-1970)

Az Intézet már működése első 10 évében is többoldalú kapcsolatot létesített az európai országok pedagógusképző intézményeivel, illetve pedagógusaival, kultúrmunkásaival és közéleti személyiségeivel. Évente több delegáció is meglátogatta az Intézetet. A külföldi kapcsolatok csoportos és egyéni tanulmányutakat, illetve szakmai rendezvényeken való részvételt (előadás tartását) jelentették.

Jelentőségében kiemelkedő eredménynek tekinthetjük az 1969-ben hazánkba látogató négytagú vietnami küldöttség fogadását, amely a kulturális miniszter vezetésével Békés megyei tapasztalatcseréje során felkereste az intézményt. E látogatás viszonzására 1970 októberében került sor, amikor az MM Pedagógusképző Osztály vezetőjével (Miklósvári Sándor) az élén négytagú küldöttség töltött egy hónapot Észak-Vietnámban. A küldöttség tagjai közt az egri tanárképző főiskolát a főigazgató és helyettese, a szarvasi óvónőképzőt az itteni igazgatóhelyettes (Szűcs Gyula) képviselte.

1964 májusától az intézetet együttműködési szerződés kötötte össze a bulgáriai Burgasz város pedagógusképző főiskolájával. Az együttműködés kiterjedt a képzés tapasztalatainak, fontosabb dokumentumainak kicserélésére, valamint az évente ismétlődő tanári, esetenként hallgatói cserelátogatásokra. A burgaszi főiskola a bolgár nevelőképzési reform sajátos termékeként, főiskolai szinten egyesítette magában (már 1963-ban!) az általános iskolai tanárképzést, tanító- és óvónőképzést.

Afrikai küldöttség

Megemlítjük még a szlovákiai Léva városa pedagógusképző intézetével kialakított többéves együttműködési kapcsolatunkat. Lényegében a burgaszi szerződéshez sok tekintetben hasonló feltételekkel (kölcsönös látogatások, tanulmányutak, elő-adások, stb.) valósultak meg.
Hasonló kapcsolatteremtés való-sult meg a jugoszláviai Novi Sad (Újvidék) pedagógusképző intéz-ményével. Ez a kapcsolat néhány csoportos és egyéni látogatásban nyilvánult meg, de lassabban fejlődött, és a közbejött politikai változások miatt el is sorvadt.

A Német Demokratikus Köztársaság is szerepelt a kapcsolatok között. A hallei óvónőképző intézet igazgatója 1963 őszén tanulmányozta az Intézetet. Weimárban pedig Szűcs Gyula igazgatóhelyettes 1963-ban, Scheibert Ferenc int. tanár 1965 nyarán vett részt egyhónapos germanisztikai tanfolyamon.

A Francia-Magyar Baráti Társaság touloni körzetének akciójaként 10 tagú csoport látogatta meg az Intézetet 1963 nyarán. Viszontlátogatásra 1964 nyarán került sor.

1968-ban UNESCO-Konferencia volt Párizsban a Centre International de l'Enfrance rendezésében (5 hét: A 2-6 éves gyermekek problematikájáról; képviselő: Szűcs Gyula igazgatóhelyettes).

Egy-egy napos látogatásra gyakran érkeztek delegációk más földrészek országaiból is.

A felsoroltakon kívül egyéni tanulmányúton volt dr. Kovács György, Vajda Aurél, dr. Bencsik Endre a Szovjetunióban, Valent Júlia és Mátrainé dr. Gorján Mária Csehszlovákiában.

1965-ben dr. Kovács György Szófiában, 1967-ben dr. Bencsik Endre Kelet-Berlinben vett részt és tartott előadást a kétévenként megrendezett Nemzetközi Óvodapedagógiai Szemináriumon.

A gyakorlóóvoda

A hallgatók létszámának növekedése a gyakorlási lehetőségek bővítését elengedhetetlenné tette. Hosszas tárgyalássorozat után az Intézet szomszédságában (az 1979. évtől) modern, tízcsoportos óvodában. végezhették a hallgatók pedagógiai gyakorlatukat. A szakcsoportokban elkülönülten dolgozó oktatókat és a gyakorló intézmény óvodapedagógusait összekapcsolta a Módszertani Kabinet, amely az óvónőképzés gyakorlati problémái közül tervszerű ütemezésben tűzte napirendre az oktatókat-óvónőket naponként foglalkoztató kérdéseket. A képzési rendben így lett az óvoda az óvónővé válás alkotóműhelye.

Az Intézet (hallgatók, nevelők) közéletisége

A hallgatóság társadalmi és kulturális tevékenysége nagymértékben hozzájárult az intézet közéletiségnek kiszélesítéséhez. Az első 10 esztendőre méretezett fejlődési periódusban a városi ünnepségek szinte magától értetődő velejárói voltak intézeti kórusok és az irodalmi színpad szereplései. Önálló hangversenyek, a három testvérintézet és - többek között - a keszthelyi "Egyetemi és Főiskolai Kórusfesztivál"-ján szerzett érmek jelzik az intézeti zenei élet színvonalát.
1970-ben a tiszántúli megyék napilapjaiban jelentek meg részletesebb tájékoztatók a 10 év eredményeiről és azokról a kapcsolatokról, amelyek az egyes megyéket az intézethez fűzik (Hajdú-Bihari Napló, Csongrád Megyei Hírlap, Szolnok Megyei Néplap, Békés Megyei Népújság). Az újságok és folyóiratok szerkesztősége ezen túlmenően is szívesen közölt tudósításokat az intézetben sorra kerülő továbbképzési és egyéb eredményekről.

A nevelőtestület (oktatók-óvónők) közéletiségére jellemző, hogy sokféle társadalmi megbízatást kaptak. Itt csak az olyan időtálló funkciókat említjük, mint a Vöröskereszt, a TIT, a gyermek- és ifjúságvédelem, a közlekedés-biztonság, a sport, amely téren aktív munkás, vagy vezető funkciót látnak el.

A szakmai közéletiség jellemzője az is, hogy oktatóink munkálkodtak az MM. Pedagógusképző Osztálya mellett működő országos bizottságokban:

Tudományos Bizottság: Dr. Kovács György
Neveléstudományi Bizottság: Dr. Bencsik Endre
Magyar Nyelvi Szakbizottság: Iványi Gergely
Magyar Irodalmi Szakbizottság: Vajda Aurél
Idegen Nyelvi Szakbizottság: Szücs Gyula
Ének-zenei Szakbizottság: Dutkon László
Testnevelési Szakbizottság: Kunos Andrásné

Kezdettől fogva törekvése volt az Intézetnek, hogy a végzett hallgatókkal, illetve a felvevő területen működő óvónőkkel jó kapcsolatot építsen. Ez megmutatkozott a végzettekkel az "Alma mater"-ben való találkozásokban, de a területen működő - esetleg nem is Szarvason végzett - óvónőknél is:

- A beiskolázási területen /Békés, Csongrád, Heves, Szolnok megyék/ élő felügyelőknek évente egy 2-3 napos, az óvodai élet egy-egy részterületét érintő tanácskozás.
- Az úgynevezett komplex 2 éves továbbképzés.
- Egy-egy megye sajátos problémáinak /a megyeszékhelyen történő/ megbeszélése.
Ez a munka folyamatos, és mind a terület, mind az intézet számra hasznos volt. Többek között azért is, mert a területen működő legrátermettebb óvónők be tudtak kapcsolódni egy-egy oktató kutatási tevékenységéhez szükséges gyűjtőmunkába. Ily módon a továbbképzés mellett betekinthettek a kutatás műhelymunkájába.

Pályázatok, a hallgatók tudományos diákköri munkája

Tudományos diákköri munka

A szakmai közéletiség fejlődését biz-tosították az időről-időre meghirdetett célprémiumos pályázatok is. Oktatót-óvónőt-hallgatót arra ösztönözték, hogy pályaművekkel bizonyítsák ismereteik korszerű szintjét. A be-nyújtott dolgozatokat nem csupán az intézeti bírálóbizottság értékelte, ha-nem a kecskeméti vagy a soproni testvérintézet szakértői is kifejtették véleményüket a jeligés pályázatokról.
A Felsőfokú Óvónőképző Intézetek első országos Tudományos Diákköri tanácskozását Szarvason rendezték meg az MM megbízása alapján 1963-ban. Ennek a találkozónak - amelyről a Magyar Rádió képviselője külön esti adásban számolt be - lelkesítő hatása is hozzájárult ahhoz, hogy a mindenkori jó képességű, tehetséges hallgatók önállóan, vagy az oktatók tudományos munkájához kapcsolódóan egyre többen vegyenek részt az évenként meghirdetett országos pályázatokon.

Sport-közéletiség; vízisporttelep

A pingpongcsapat 1970-ben

A rövid képzési idő ellenére az intézeti sportklub négy szakosztályában jól szerepeltek a hallgatók. A tornászok a főiskolai versenyeken rendszerint az egyetemek és főiskolák után, a többi intézet előtt végeztek. A röplabdások a megyei első osztályban két ízben nyertek bajnokságot. A kosárlabdacsapat a megyei első osztályban osztozkodott az első három hely valamelyikén. A kézilabda-szakosztály tagjai a főiskolai bajnokságon 1966-ban és 1967-ben a Testnevelési Főiskola mögött a 2. helyen végeztek.
A sport részének tekinthető az egészséges életmódra nevelés. A testkultúra "szolgálatában", a tömegsportszakosztály keretében a hallgatók alkalmat kaptak arra, hogy mozgásigényüket a tetszés szerint választott gyakorlással elégítsék ki. Az intézet Körös-parti vízisporttelepén ideális úszási és csónakázási lehetőségek álltak és állnak rendelkezésre. A testnevelők törekednek arra, hogy a hallgatókat és a lehető legtöbb óvodást megtanítsák úszni. A tanév végeken sorra kerülő országjárások alkalmával megismerkedhettek a turisztika sokféle varázslatával.

Az Intézet irányítása

Az alapító igazgató, dr. Tóth Lajos 1959-1967-ig végezte az új intézmény sokirányú munkáit, az oktatói kar körültekintő bővítését, a hivatali apparátus (gazdasági hivatal, tanulmányi osztály, intézeti könyvtár) kialakítását; munkatársaival együtt megtervezte a bővítés lehetőségeit (pl. az új, hatszintes kollégium építését, a Körös-parti ún. 2. számú /kis-/ kollégium bekapcsolását az intézeti hálózatba).

Dr. Tóth Lajost Szabó Mihály, a Békés Megyei Művelődési Osztály csoportvezetője váltotta az igazgatói székben, aki 1974-ig - nyugdíjba vonulásáig - irányította az Intézetet. Precíz, intézetközpontú irányítása alatt tovább erősödött az intézmény helyi és országos tekintélye, külföldi tanulmányutak száma is gyarapodott. (Az 1965-1997-ig megjelent évkönyvek mindezekről beszámolnak).               

Szabó Mihály után dr. Bencsik Endre igazgatósága következett, aki 1960 óta volt az intézet tanára. Személyében a pszichológia tudományág egyik jeles képviselője, a Neveléstudományi Szakcsoport vezetője folytatta elődei irányító munkáját. 1960 előtt a Gyulai Tanítóképzőben tanárként szerzett tapasztalatait felhasználva irányította az óvó-tanítóképzés integrált programjának megvalósítását. Az új, tízcsoportos gyakorló intézmény (óvoda) létrehozásában végzett munkája volt különösen eredményes.

Dr. Bencsik Endre nyugdíjba vonulása után helyettese, dr. Daróczi Erzsébet lett az igazgató. 1961-ben szerzett óvónői diplomát (vörösdiplomát) Szarvason, s a gyakorló-óvoda óvónőjeként kezdte pályáját. Pedagógia-pszichológia szakos egyetemi diplomát és egyetemi doktori címet szerzett, s az Intézet Pedagógiai Szakcsoportjának tanára, majd igazgatóhelyettese lett. Igazgatói munkájában is magas szintű szakmai felkészültsége dominált.

1989-ben Szakács Mihályné dr. vette át az Intézet irányítását. Ő is Szarvason szerezte meg óvónői diplomáját, s pályakezdése a gyakorlóóvodához kötődik. A pedagógia szakos egyetemi diploma és az egyetemi doktori cím megszerzése után az intézet tanáraként majd igazgatóhelyetteseként dolgozott. Vezetése alatt alakult át a felsőfokú képzés főiskolai rangú képzéssé. 1990-ben ő lett a főiskola első főigazgatója.

 

A szerkezeti változások előkészületei

Az első öt évben több mint másfélezer óvónői oklevelet adtak ki a szarvasi intézményben, megalapozva az óvóképzésben ma is betöltött szerepét.

A tantárgyi programokat előkészítő országos szakbizottságokban meghatározó szerepet töltöttek be az intézet oktatói. A szarvasi intézmény lassan a tantervi munkálatok műhelyévé vált. A képzési időszak előkészítő munkálatai beértek: az oktatói kar és a tantervfejlesztő bizottság által megvitatott és javasolt tervezetek a későbbi Brunszvik Teréz Óvónőképző Főiskola tantervének alapjául szolgált. Ez a dokumentum már az óvó-, tanítóképzés közös alapon szerveződő integrációja irányába mutatott.
Az óvó-tanítóképzés egysége a pedagógusképzés történetében az első magyar óvóképzők megalakulásától követhető nyomon. A pedagógusképzés integrációja a szarvasi intézményt olyan modell kimunkálására késztette, amely a leendő óvodapedagógusok kiegészítő tanítóképzését jelentette, szakkollégiumi alapozással. A két diploma megszerzésével konvertálható képzettséget szerezhettek a hallgatók.

Ballagás, 1977

Az óvóképzés két évében szakkollégiumi képzés keretében - párhuzamosan - tanítóságra is készültek; majd levelező hallgatóként Jászberényben fejezték be tanul-mányaikat - megszerezve a tanítói diplomát is. A békéscsabai tanítóképzés megalakulását követően a kétlépcsős pedagógusképzés már ott folytatódhatott.

Az intézeti tantervek keretjellegűvé válása az intézményi önállóság irányába mutatott. A speciálkollégiumok köre bővült. Ekkor alapozták meg a ma is eredményesen működő speciális képzési irányokat, és új tantárgyak kerültek be a szakcsoportok oktatási körébe (vezetési ismeretek, szintetizáló szeminárium, közoktatás-politika, oktatástechnika )

A levelező tagozaton tanuló több száz hallgató száma a 70-es évek második felében alig csökkent. Fokozatosan jelentek meg a fiúk is az intézményben.

Az újabb tantervek kimunkálásában az intézmény oktatói meghatározó szerepet vállaltak. Az 1989-ben, a szarvasi alkotóműhelyben megalkotott tantervi irányelvek a hároméves képzési idejű főiskolai képzés alapdokumentumává lettek. A szakcsoportok tanszékekké szerveződtek, megtörtént az oktatók átminősítése. A több mint tíz, doktori címet szerző oktatóval rendelkező testület újabb kihívások elé nézett. Az oktatói követelmények újrafogalmazódtak.

A minisztertanács 1048/1990. (III. 21.) MT határozata alapján az 1990/91. évi tanévtől a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézetet - többedmagával - főiskolává minősítette. Az új főiskola neve: Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola lett, vezetésére a korábbi igazgató, Szakács Mihályné dr. kapott megbízást - főigazgatói címmel.

* * *

Amikor e tanulmány megalkotói hozzáfogtak a munkához, rengeteg személyes emlék bukkant fel bennük. Ezek az emlékek, emléktöredékek emlékeztetnek a kaleidoszkópra. Abban sok-sok apró, színes, csillogó mozaik látszik. Hogy miért ez jut az ember eszébe? Mert ugyanúgy fénylenek, csillognak azok az emlékek, amelyek egy-egy kolléga, jó barát alakját elevenítik fel.

Jó lenne minden nevet megemlíteni, minden arcot megjeleníteni. Ezt sajnos nem lehet, hiszen sokan, nagyon sokan elmentek közülünk örökre.

De egy lehetősége van a krónikásnak. Az emlékezés mellett figyeli, hogy az utódok hogyan sáfárkodtak az örökséggel. Megállapítható, hogy továbbfejlesztették azt, amit az elődeik elkezdtek, s büszkén vállalják őket; az elődök pedig büszkék lehetnek utódaik eredményes munkájára.

KÉP - A közös munka eredménye;
diplomaosztó a '60-as években

A közös munka eredménye;
diplomaosztó a '60-as években

Mellékletek

1. sz. melléklet

A Felsőfokú Óvónőképző Intézet vezetői
(1959-1990)

Igazgatók (1959-90)

Igazgatóhelyettesek (1959-91)

Gazdasági vezetők

Tanulmányi csoportvezetők

2. sz. melléklet

Az Intézet alapító dolgozói
(1959)

Tanárok

Baka János, Bencsik Endre dr., Bessenyei Antal, Dutkon László, Elek László, Fodor József, Glózik János, Hanzó Lajos dr., Iványi Gergely, Kárpáti Imre dr., Kató József, Kiss Mihályné dr., Kolozsvári János, Kovács György dr., Kunos Andrásné, Lipták Mihály, Megyeri György, Oláh Emőd, Scheibert Ferenc, Szakács György, Szűcs Gyula, Tóth Lajos dr., Valent Julianna, Zsáky István.

Óvónők

Ágoston Zoltánné, Bagi Rozália, Dankó Jánosné, Gál Józsefné, Iványi Gergelyné, Sebő Jánosné, Varga Lászlóné, Weldin Etelka, Zsabka Jánosné.
Adminisztratív dolgozók
Banicz Viktorné, Chilla Szilveszter, Chilla Szilveszterné, Kalavszky Károlyné, Kovács Istvánné, Maczik Pál, Molnár László, Scheibert Ferencné, Szakács Györgyné, Galla Ferenc.

3. sz. melléklet

Az Intézet hallgatói létszámadatai

Megjegyzés

A szerkesztők megköszönik dr. Bencsik Endre ny. intézeti igazgató adatszolgáltató tevékenységét és szakmai lektori munkáját.

* * *

Az integrációs folyamat eredményeként létrejött, viszonylag fiatal, "régi-új" intézmény szervezeti változásairól, eredményeiről várhatóan a Szarvasi Krónika 20. számában jelenik meg összegző tanulmány.