Azt már Konstantinus Porphyrogenitus görög császár könyvébõl is tudjuk, hogy a honfoglalás után a magyarok a Körösök mentén is tanyáznak. Kérdéses az, hogy vajjon épen a mai Szarvas területét lakták-e? Sajnos nem áll rendelkezésre oklevél, mely az alapítás idejét és körülményeit tudatná velünk. Sõt még a Szarvasról, mint helységrõl szóló legrégibb feljegyzés ideje óta is sokáig igen gyéren találunk jelentéktelen adatokat. Az elsõ feljegyzés Szarvasról, mint helységrõl, 1425-bõl való.  Egy dolog bizonyos. Az, hogy ha az 1241-42-ki tatárjárás elõtt volt is Szarvas község, annak a tatárjáráskor, illetve közvetlenül utána el kellett pusztulnia. Ez években ugyanis Magyarországnak ezek a részei elnéptelenedtek, elpusztultak. A tatárok távozása után visszatért IV. Béla király visszatért, s az ország ujjászervezéséhez látott. A lakosság sok helyen nem maradt meg, a hegyekbe menekült.  Sok okunk van arra, hogy Szarvasnak, mint lakóhelynek a keletkezését a kunok letelepítésével hozzuk összefüggésbe. Annyit az általános magyar történelembõl tudunk, hogy IV.Béla királyunk a kunokat többek közt a Körös mellékére, s a Körös és Maros közére is telepítette. Ezzel a mi vidékünkön mozgalmas élet kezdõdött, a kunok barangoltak a tájon, s a legalkalmasabb területeken felütötték sátraikat. Messze vidéken a legalkalmasabb helyek egyike volt a szarvasi halom. Nem véletlen, hogy a régi és az új Szarvas épen itt keletkezett. Az igazi meggyõzõ bizonyítékot errõl magának IV.(Kún) László királynak története szolgáltatja. Tudjuk, hogy az anyai ágon kún származású király érthetõ elõszeretettel viselkedett a kúnok iránt, velük õriztette, kisértette magát,köztük tartózkodott, leggyakrabban pl. Túrkevén.

Két ízben, 1284-ben és 1285-ben, nemcsak, hogy a szarvasi halom való tartozkodásáról van feljegyzés, hanem arról, hogy onnan datálva adott ki rendeleteket is. Bizonyos, hogy ott tanyáztak olyanok, akik õt ott mindennel ellátják és pedig kunok, amint az egy régi könyvben fel is van jegyezve. A kunok azonban ezekben az években még nem mint állandóan letelepült, csak állandóan, hosszabb ideig itt tanyázó népek lakhatták a szarvasi halom környékét. Kóborló, nomád életet éltek, amely miatt örökös volt a zúglódás a király elõtt a mayarok részérõl. Végre a krály rászánta magát, s megrendszabályozta kunjait. Így létrejöttek a kun törvények, melyek szerint a kunoknak sátraikat elhagyva, keresztény módon házakban fognak tovább élni, de továbbra is azokon a helyeken, ahová õket IV.Béla letelepítette, így a Körös mellékén, a szarvasi halom közelében is. 

A kunok ezeket a rendelkezéseket eleinte a király erélytelensége miatt nem tartották meg. Olyan nagy volt ezek miatt a felzúdulás a közben megint ide, a kúpok közé jött király ellen, hogy õ végre is kénytelen volt fegyveres erõvel menni kúpjai ellen, akiket 1282-ben a Hódtavánál (Hódmezõvásárhely közelében) levert. A kunok egy része erre kivándorolt a Havasalföldre, itt hagyva mindenüket : nõiket, gyermekeiket. Akik itthon maradtak, azok „a király parancsának annyira hódoltak, hogy remegõ szívvel alig mertek a király arcára tekinteni". Ezzel megkezdõdött a kunok civilizációja; amely elsõsorban a törvény parancsai szerint való állandó letelepedésben kellett, hogy álljon, mert alig képzelhetjük el, hogy a kunok, akiknek keresztény hitre való téritése s így végleges törvényre szoritása csak Nagy Lajos király korában történt, addig is mérték volna folytatni a hódtavi lecke után kóborló életmódjukat. Így feltehetjük, hogy a Szarvashalom környéke közvetlenül 1282 után lett állandó letelepülés színhelye, amikor a kunok annyira meg voltak rémülve. Az állandó letelepülés azonban lassanként és kezdetlegesen történhetett. A kúp sátrakat fokozatosan sárból és nádból, a Körös part ezen két fõ épitkezõ anyagából készített házak válthatták fel. Az új telep fejlõdésére lehet, hogy hatással volt valamelyik Róbert Károly korabeli hatalmas fõúr; mint azt Zsilinszky hiszi, akinek „jóhiszemû gyanítása" szerint egy ilyen oligarcha alapíthatta s népesíthette be Szarvast. Az is lehet, hogy az itt lakó, bizonyára csekély számú kunok idõközben részben feljebb vonulván, lakóhelyeiket valamelyes uj telepítés alkalmával magyarok foglalták el. 

Akárhogyan és akármikor is létesült, az említett adat szerint 1425-ben már fennállt Szarvas. E szerint akkor a Jászsághoz tartott is Ujszásszal együtt egy családnak a gondviselése alatt állott. 1425-ki kapitányai: János, Tamás és Péter testvérek a jászkun pénztárba nem akarták befizetni az adót. Az ügy Zsigmond király elé került, aki; bár a jászkun kerület részén volt az igazság, mégis úgy döntött, hogy a szarvasi és ujszászi kapitányságot meghagyta a három testvér és azok örökösei birtokában, azzal a feltétellel; hogy János és Péter évenként 20, Tamás pedig 16 aranyforintot fizessenek a jászkun pénztárba s valahányszor a jászokat fegy- verre szólítják, mindegyikük köteles legyen hat íjászt állítani a maga költségén. Ahol kapitányság volt, ott népnek is kellett laknia; azért ezen okmány adatai azt bizonyítják, hogy a XV. század. elején Szarvas helyén már létezett falu.  Ez a falucska azonban igen kicsi és jelentéktelen lehetett. A mai Szarvas területe úgy lehet 45127 kat. hold, hogy a halász- telki, kákai, décsi puszták hozzátartoznak. Ezzel szemben a XV. században Halásztelek külön falu volt, amelynek a lakosai utóbb számra nézve mindig meghaladták Szarvaséit, (a XVI. század közepén 320 lakosa volt) s a XVII. században a kicsi szarvasi határt is õk bérelték, talán egész 1685-ig, amikor a falu elpusztult. Káka szintén külön falu volt, ámbár Halászteleknél kisebb, de Szarvasnál egy ideig jelentékenyebb; Karácsonyi 1563-ban a lakosai szá- mát 70-re teszi, míg ugyanekkor Szarvaséit csak 65-re.

Décs ha- talmas falu volt, amelynek a lélekszáma ez idõfájt meghaladta a 800-at, akik nagy kiterjedésû határ jobbágyai voltak. Szarvas annyira be volt ékelve két nálánál hatalmasabb helység területe közé, hogy Markovicz Mátyás szerint a XVII. század elején területének a „templom utcától északra esõ része a halásztelki pusztához, a déli rész a kákaihoz tartozott." Nem is annyira a határa, földjeinek nagysága, mint inkább a Körös mellett kedvezõ helyen való fekvése s a Körösön már 1469-ben fennállott réve tették a XV. századi Szarvast annyira- amennyire értékes hellyé.  Birtokai egy 1461-ki oklevél szerint Békés vármegyének akkoriban egyik legvagyonosabb családja, az Ábránfyak (Ábrahámfi) voltak. Ennek a családnak, mely az Árpád-korban élt Dénes nevû fõúrtól származik, több tagja szerzett magának érdemeket a hadi pályán, meg a közigazgatás terén s ennek köszönhették vagyonukat. 1461-ben Maróthy Lajos és Mátyás beperelték Horogszeghy Szilágyi Mihályt, aki a Szarvashoz közel levõ Zeleméres (utóbb Királyság) nevû birtokukat erõvel elfoglalta. Ez alkalommal, mint tanuk, megjelentett az Ábránfy családból Tamás, Bálint, István és László szarvasi birtokosok is.  Az egészen kis területû község tehát négy birtokos közt oszlott meg, amely helyzetet egy igen gazdag fõúr, Muronyi Veér András fölhasználta s Szarvast 1471-ben, 1472-ben és 1473-ban magának vette meg. A Veérek azonban nem sokáig maradtak meg egyedüli birtokosai Szarvasnak. 1507-ben az ifjabbik Veér András két telket Patóczy Péternek zálogosított el s 1532-33-ban az oklevelek szerint Szarvasnak már csak egy negyed része volt az övék. A következõ évben elõfordult, hogy Szarvas területe nyolc birtokos közt oszlott meg. Ezeknek s a köztük levõ aránynak jó feltüntetõje az 1564-iki összeírás. E szerint Ábránfy István jobbágyai 1, Földváry Péteréi 1, Lajos Imrééi 2, Nagy Balázséi 4, Néney László özvegyéi 3, özv. Szterzenkovics Mátyásnééi 1, Székely Miklóséi 2 és Veér Mihályéi 1 porta után fizettek adót. Ezek közül azonban Néney László özvegye Veér-leány volt s így a felsorolt 15 portányi adóból a Veéreket összesen 4 illette meg. Majd jött a török s akkor a Veér-család Erdélybe menekûlve, birtokát tettleg elvesztette. Két század múlva, 1798-ban a család egyik állítólagos tagja, Veér Farkas újra megpróbálta visszaszerezni, de nem tudva származását igazolni, a pört nem nyerte meg. 

A török uralom korában fenekestül felfordultak a régi birtok- viszonyon. Amint látni fogjuk, ez idõkben hol a magyar királyok, hol az erdélyi fejedelmek tartották fenn maguknak a jogot, hogy e vidéken birtokot adományozzanak. 1594-ben a szarvasi földek egy részének Tárnok Ferenc volt a birtokosa. Annak 1596-ban az egri vár védelménél való eltünése után neje, Derencsényi Margit tiltakozott az õ részüknek elfoglalása ellen, azon a címen, hátha életben van a férje. Szarvas másik részének a birtokosa a Nadányi család volt, amely 1658-ban Szarvast a halásztelkieknek adta ki haszonbérbe. Ha a különbözõ okmánytárakat lapozgatjuk, hiába keresünk azokban a birtokviszonyokra vonatkozó adatokon kivül egyebet. Ami csak azt árulja el, hogy igen jelentéktelen hely lehetett a török idõk elõtt Szarvas. Hiába keressük nyomát annak, hogy akár a Hunyadiak dicsõséges, akár a Jagelók szomorú korszakában lezajlott nagy politika és hadi eseményekben mi része lehetett. Közvetlen feljegyzés hiján megint legföljebb csak kombinálhatjuk, hogy ennek vagy annak az eseménynek itt is kellett lejátszódnia. Így az 1514-ki Dózsa-lázadás eseményeinek - feltehetjük - volt valami hatása Szarvason is. Dózsa György ez év május 18-án Czeglédrõl elindulva, még az nap átkelt a Tiszán Várkonynál s 12-én Mezõtúron állott. 21-én Endrõd táján át kelt a Körösön. Feltehetõ, hogy Szarvasról is tódulhattak seregéhez s hogy e nagy eseményben Szarvas lakosságának is része lehetett, ámbár arról feljegyzés nincs.