Publicista és politikus, a II. világháború idején a magyar függetlenségért folytatott harc kiemelkedõ vezetõ egyénisége és vértanúja. Zsilinszky Gábor öccse. Jogi tanulmányait Kolozsvárott, Lipcsében és Heidelbergben végezte, majd hazatérve ügyvédjelölt lett. Békéscsabán családja és a demokrata parasztvezér, Áchim L. András között politikai és családi okokból kiélezõdött a viszony. Ennek következtében 1911. máj. 14-én egy vita során – Gábor bátyja védelmében – Áchimot lelõtte. A fiatal jogász közigazgatási pályára ment és Árva vm.-ben fõispáni titkári állást töltött be. Az I. világháborúba huszár hadnagyként vonult be és 1916-ban súlyosan megsebesült. 1918. nov.-ben a Magyar Országos Véderõ Egylet (MOVE) egyik megalapítója. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Bécsbe emigrált, majd visszatérve Szegeden csatlakozott az ellenforradalmi erõkhöz. A proletárdiktatúra megdöntése után a Gömbös vezetése alatti nacionalista és fajvédõ csoport (Eckhardt, Kozma stb.) tagjaként a Szózat c. fajvédõ lap fõszerk.-je lett. Derecskén 1922-ben egységes párti programmal képviselõvé választották, de 1923-ban Gömbössel együtt kilépett Bethlen pártjából és részt vett a Fajvédõ Párt megalapításában.

1925-ben vitézzé avatták és ettõl kezdve anyja nevét felvéve, a Bajcsy-Zsilinszky kettõs vezetéknevet használta. 1926-tól a Magyarság vezércikkírója, 1928-ban megindította Elõõrs c. lapját, amely fórumot adott József Attillának, Féja Gézának, Szabó Dezsõnek, Szabó Pálnak stb. Ettõl kezdve lassanként eltávolodott Gömbös Gyulától és megkezdõdött fordulata a demokratikus ellenzéki politika felé. 1930–31-ben megszervezte a Nemzeti Radikális Pártot, és 1932. márc. 15-tõl kezdve az Elõõrs utódaként megindította a Szabadság c. hetilapot, amely a náciellenes szellemi és politikai ellenállás harcos orgánuma volt. Politikai fejlõdésében jelentõs fordulatot hozott az 1935-ös év, amikor az ogy.-i választások idején pártszövetségre lépett az októbristákkal és a polgári radikálisokkal. Gömbös kíméletlen csendõrterrorral megakadályozta, hogy a tarpai választókerület képviselõje legyen. Válaszul leköszönt vitézi rangjáról, és a demokratikus ellenzéki erõk tömörítése érdekében 1936-ban pártja fuzionált a Független Kisgazdapárttal és 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett ogy.-i képviselõje. Publicisztikai tevékenységét akkor a Független Magyarország c. hétfõi lap fõszerk.-i tisztében, valamint a Magyarország c. napilap hasábjain végzi. Idejében felismerte, hogy a német veszéllyel szemben szükség van a Dunamenti kis népek összefogására. Ezért 1940 febr.-jában Belgrádba utazott és vezetõ jugoszláv államférfiakkal tárgyalt a baráti együttmûködésrõl. A II. világháború idõszakában parlamenti felszólalásaiban, cikkeiben és memorandumaiban bátran támadta a m. kormányok németbarát kül- és reakciós belpolitikáját, harcolt Mo.-nak a háborúból való kilépése érdekében és követelte a délvidéki tömegmészárlásért felelõsök szigorú megbüntetését. 1941 karácsonyán cikket írt a Népszavába, fõszerk.-je lett a Szabad Szó c. antifasiszta hetilapnak, 1942-ben bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába és részt vett a márc. 15-i antifasiszta és háborúellenes tömegtüntetés megszervezésében. Kapcsolatba került a szociáldemokrata és kommunista párt képviselõivel, kiállt a politikai és faji okokból üldözöttek védelmében, tanúvallomást tett Schönherz Zoltán és a kommunisták hazafisága mellett. 1943. júl.-ban megszerk. a kisgazdapárt háborúellenes és demokratikus újjászületést valló programját. Végül a polgári politikusok közül egyedül õ jutott el a németellenes fegyveres ellenállási harc vállalásáig. 1944. márc. 19-én fegyverrel fogadta a lakásába hatoló Gestapo embereit, akik csak heves tûzharc után tudták sebesülten õrizetbe venni. Lakatos Géza kormánya 1944. okt. 11-én kikérte a Gestapótól és okt. 15-én szabadon bocsátotta. 1944. nov. elején a németellenes fegyveres ellenállási mozgalom megszervezésére hivatott Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnökévé választották és részt vett a fegyveres felkelés tervezetének kidolgozásában. Nov. 23-án reggel árulás következtében a nyilas számonkérõ szék emberei illegális lakhelyén elfogták és Kiss Jánosékkal együtt a Margit körúti fegyházban katonai bíróság elé állították. Mentelmi joga miatt Bp.-en kénytelenek voltak ügyét elkülöníteni és dec. 24-én Sopronkõhidára szállították. Miután a nyilas ogy. kiadta õt a fasiszta katonai bíróságnak, dec. 23-án kötél általi halálra ítélték és dec. 24-ének reggelén a három kommunista ifjú (Kreutz Róbert, Pataki István, Pesti Barnabás) agyonlövetése után kivégezték. 1945. máj. 27-én ünnepélyes gyászpompával temette el a felszabadult demokratikus Mo., majd végakaratának megfelelõen hamvait Tarpán helyezték el.