vitéz Praznóczy Béla A Szarvasi Közlöny főszerkesztője. 1891-ben született Szarvason. Középiskoláit Szarvason és Nagyszebenben végezte, a gyógyszerészi vizsgát Budapesten tette le. A világháborúban dacára annak, hogy mint gyógyszerészt kórházi szolgálattételre osztották be, önkéntesen frontszolgálatra jelentkezett és többesztendei frontszolgálat után az 1918-as nagy olasz offenzíva alkalmával nehéz gránát okozta légnyomás következtében mindkét szemevilágát elvesztette. Súlyos rokkantsága dacára megalapította 1923-ban a Szarvasi Közlönyt, azonkívül vezetője a Magyar Távirati Iroda szarvasi fiókjának. A Hadröá szarvasi egyesületének elnöke és országos választmányának, valamint több más szarvasi társadalmi és kulturális egyesületnek tagja. A „Szarvasi Járás Aranykönyve" című művében megörökítette a hősi halottak, hadirokkantak és vitézzé avatottak emlékét. Még a háború folyamán megkapta az ezüst és bronz vítézségi érmeket, a Signum Laudist, Károly-csapatkeresztet és sebesülési érmet, 1927-ben pedig kormányzó vitézzé avatta. Vissza |