A Szarvasi Általános Informatikai Kft-t 1989-ben a városi Tanács kezdeményezésére 15 tulajdonos alapította. A cég profilja először vezetékes műsorjel elosztás volt, ekkor indult meg a szarvasi kábeltelevízió hálózat kiépítése. 1992-től hirdetési lapkiadással, majd képújság szolgáltatással bővültek a tevékenységek. 1991-től a kábeltelevíziós műsorkészítés is megjelent a cég életében.

1997-től a Szarvasi Általános Informatikai Kft. indította el a város első internet szolgáltatását is.

A Kft a hozzáértő vezetésnek és jól képzett szakembereknek köszönhetően egy olyan versenyképes kábelhálózatot épített ki, melynek köszönhetően 2018-ra több mint 5200 háztartásban volt jelen kábeltelevízió szolgáltatással, továbbá közel 3700 internet előfizetővel rendelkezett. Ezzel a térség egyik meghatározó szolgáltatójaként működött sikeresen.

2018-ban a Kft tulajdonosai úgy döntöttek, hogy engednek az egyre erősödő nyomásnak és elfogadva a Magyar Telekom Nyrt. 100%-os tulajdonában lévő KalászNet Kft-nek árajánlatát, eladják a kábelhálózatot. Így 2018. augusztus 1-től megmaradó tevékenységeivel működik tovább a Szarvasi Általános Informatikai Kft. Ezek a tevékenységek a hirdetési lapkiadás, Képújság szolgáltatás, GLS csomagpont működtetés és megújulva - Szarvasi Televízió néven műsorkészítéssel foglalkozunk.

A kábeltelevíziós műsorkészítés már a kilencvenes évek elején megjelent a cég életében. Először külsős vállalkozók készítettek heti magazin műsorokat VHS kazettára, majd az előfizetők nagy örömére Szarvas Város Önkormányzatának testületi üléseinek élő közvetítései is elkezdődtek. 2008-tól folyamatossá vált a saját gyártású műsorok készítése. Miután 2005-ben bevezetésre került a digitális vezetékes jelelosztás, ekkor a csatorna már digitális csatornaként is elérhető lett, 2015-től pedig a kor technikai újításait szem előtt tartva HD minőségben készülnek műsoraink.

A Szarvasi Televízió a város első kábeltelevíziójaként - 1991-ben Szarvasi Kábeltelevízió néven indult. Célkitűzése kezdetektől fogva a város rendezvényeinek dokumentálása, objektív és közérthető bemutatása volt. 1997-től a kábelhálózat kiépítésének bővítése nyomán először Békésszentandrás majd Csabacsűd, 2002-től - már optikai kábelhálózaton - Kondoros is összekapcsolódott a szarvasi fejállomással. Így bővítve a nézők számát már nem csak Szarvas város, hanem a térség nézőközönségének igényeit figyelembe véve készültek műsoraink az aktuálisan történő eseményekről, problémákról és eredményekről.

A Szarvasi Kábeltelevízió 2011-ben indította el második csatornáját, a Szarvasi Videotár elnevezésű lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatását. A csatorna a http://videotar.szarvasnet.hu oldalon érhető el. A Szarvasi Videotár oldalunkat a világ bármely részén, bármely időpontban visszanézhetik, az oldalra az összes műsorunkat feltöltjük. A 90-es évek archív felvételeit is folyamatosan digitalizáljuk be és feltöltjük ide. A műsoraink népszerűsége az egyes videók nézettségéből és az oldal látogatottságából lemérhető. A fiatalabb korosztály könnyebb elérésének érdekében 2018-ban YouTube csatornánkat is beindítottuk. A Facebook oldalunkon megosztott műsorainkat nem csak a megszokott televízió előfizetők láthatják, hanem új nézőkhöz is el tudjuk juttatni, olyanoknak, akik vagy lemaradtak a TV-ben sugárzott adásról, vagy más szolgáltató előfizetői a térségben. A Youtube-on csatornánk adását élőben is közvetítjük, így nem csak a feltöltött műsor visszanézhető, hanem adásunkat folyamatosan figyelemmel kísérhetik az egész világon élőben.

 

Szarvasi Általános Informatikai Kft.

A Szarvasi Televízió adása élőben nézhető a Yotube csatornán (Szarvasi Televízió) Link
NMHH logo
Médiaszolgáltatási tevékenységünket a Médiatanács, a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

Csomagpontok

  

GLS csomagpont logo


Packeta csomagpont logo


PPP csomagpont logo

Látogatói Statisztika

mama897
tegnaptegnap4340
a hétena héten8118
a hónapbana hónapban15455
összesenösszesen3748577

Ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási rendje

 
hétfő
07:30 - 16:00
kedd
07:30 - 16:00
szerda
07:30 - 16:00
csütörtök
07:30 - 16:00
péntek
07:30 - 12:00

Elérhetőségünk

 Levélcím: 5540 Szarvas, Szabadság út 21.
 E-mail: informatika@szarvasnet.hu
 Telefon:
66/313-781



   
 Web: http://www.szarvasnet.hu/
   
Go to top