3. Röntgendiffrakció: Laue fedezte fel a század elején, hogy a rönt-
gensugarak áthaladva a kristályok vékony lemezein elhajlanak -
interferencia jelenség lép fel. A rácsszerkezet és az elhajlás
közötti összefüggést az idõsebb és ifjabb Bragg állapította meg
1913-bon. Õk vetették meg az alapjait annak a módszernek, amely
ismeretlen szerkezetû kristályokon áthaladó röntgensugarak
diffrakciójának mérésébõl következtet a kristályok szerkezetére.
Bonyolult matematikai számítások szükségesek az ilyen tipusú
szerkezet kutatásához. Már a 30-as években megkezdõdött e módszer
alkalmazása a fehérjeszerkezet kutatásban.
E vizsgálatok úttörõje az az Astbury volt, aki elsõ ízben hasz-
nálta a "molekuláris biológia" kifejezést.
Ma a molekuláris biológia egyszerre vizsgálja a formával együtt
az eredetet és a funkciót is.
A röntgendiffrakciós módszer egyik legfontosabb diadalát
/Mauris/ Wilkins és /Rosalinda/ Franklin röntgendiffrakciós adatai
és mások elért eredményei alapján Watson és Crick megalkották a
DNS szerkezeti modelljét 1953-bon. Így Watson és Crick felfedezése
a DNS szerkezetének felderítése válaszolta meg a nagy kérdést azt,
hogy mi a gén és hogyan mûködik. Mindez a kromoszóma elmélet után
30 évre következett be, hogy a biofizika és biokémiai vizsgálatok-
kal csaknem teljesen tisztázták az örökítõ anyag szerkezetét és
azt a mechanizmust, amelynek révén kettõs feladatát végrehajtja.
Ezek után az eredmények után megállapíthatjuk, hogy a mole-
kuláris biológia nagy részt nem biológusok mûve: fizikusok, mate-
matikusok, vegyészek nagyobb szerepet játszottak a kialakulásában,
mint az orvosok és biológusok.
A magasabb rendû szervezetekben az örökítõ anyag tulnyomó-
részt a kromoszómákban elhelyezkedõ dezoxiribonukleinsav /DNS/
a baktériumokban a ribonukleinsav /RNS/.
A gén egy DNS szakasznak felel meg, amelynek meghatározott mûködése
van: elsõsorban polipeptidek elõállítása /ezekbõl épülnek fel a
fehérjék/.
A DNS megkettõzõdésre képes vegyület, a sejt osztódásakor a
fehérjék elõállításához szükséges utasítás átadására alkalmas.
A DNS egyes szakaszairól /gének/ az m-RNS molekula viszi a
felépülõ fehérje molekula aminosav-sorrendjét meghatározó utasí-
tást.
Sanger Frederick 1953-55 között meg tudta állapítani az ami-
nosavak sorrendjét a munkatársaival együtt az inzulinban: 16 féle
aminosavból áll, 54 tagból épül fel.
A DNS molekulának vannak olyan szakaszai, amelyek nem íród-
nak át teljesen m-RNS molekulába, ezen DNS területei irányítják a
gének átírását a m-RNS molekulába. Az m-RNS molekulák hatására kép-
zõdõ enzimek katalizálják a sejt kémiai reakcióit, anyagcsere fo-
lyamatait. A géneket és a géneket irányító DNS régiókat együttesen
operonnak /a génmûködés egysége/ nevezik.
A baktériumokban tárták fel a fenntebbieket: tehát azt, hogy a gének
között rangsor /hierarchia/ áll fenn.

Operon: operatop génbõl és több strukturgénbõl álló mûködési és térbe-
li egység.

Az operator gének felett regulátor gének regulációs anyagok kép-
zésével tudnak hatást gyakorolni. Ezeket 1961-ben állapították meg
Lwoff F.Jacob-Monod /Nobel-díjat kaptak 1965-ben/.
Vég nélkül folytathatnánk a kutatók eredményeit, de nincs
idõnk erre. Megállapíthatjuk, hogy a XX. század második fele,
amelyben élünk, már egy minõségileg egészen új tudomány a moleku-
láris biológia kora. Ehhez szinte napjainkban társult a bioelektro-
nika, amely az élõ rendszerek mûködését az elemi részek /fotonok,
elektronok stb./ szintjén vizsgálják.

_